A traumatudatos tanítás nem azt jelenti, hogy a kutya félelme vezeti a folyamatot, és azt sem, hogy mindent elkerülünk, amitől tart. Sokkal inkább azt jelenti, hogy értjük, hogyan működik az idegrendszere, és ehhez igazítjuk a lépéseket úgy, hogy közben a fejlődés iránya megmaradjon.
Amikor egy kutya mikrokrízisbe kerül, egy helyzet túlterhelő számára, tart valamilyen ingertől, amögött egy idegrendszeri állapot áll. Ilyenkor lefagyhat, elkerülhet, vagy olyan reakciókat mutathat, amelyek mögött valójában a kontroll visszaszerzése áll. Ez az állapot valós számára, még akkor is, ha mi látjuk, hogy az adott inger nem jelent tényleges veszélyt. (Pl. egy autóba beszállás helyzete)
A munka viszont nem kell megálljon a félelemnél, hiszen pont ezen szeretnénk átvrzetni őt. Ha minden alkalommal visszalépünk, amikor a kutya bizonytalan, akkor nem marad tér arra, hogy megtapasztalja, hogy képes feldolgozni új helyzeteket. A fejlődés éppen abból születik, hogy kis, kontrollált lépésekben találkozik azokkal az ingerekkel, amelyek eleinte túl nagyok számára, de fokozatosan tanulhatóvá válnak és kellemes következményekkel társulnak.
A fokozatos terhelés (szisztematikus deszenzitizáció) és ellenkondícionálás nem hagyja figyelmen kívül a kutya félelmét, de nem is azonosul vele. Úgy dolgozunk az adott helyzettel, hogy közben az idegrendszere még képes maradjon tanulni és visszatérni a biztonságos állapotba.
Ebben a folyamatban a vezető szerepe kulcsfontosságú. Nem csúszhat rá a kutya félelmére, mert ha ő is bizonytalanná válik, akkor eltűnik az a stabil pont, amihez a kutya igazodni tud! A kutya nem tudja saját magát végigvezetni ezen a folyamaton, szüksége van egy külső, idegrendszerileg stabilabb jelenlétre, aki tudja tartani a keretet akkor is, amikor a kutya még nem érti, mi történik.
Ez a határozottság nem erőltetés és nem szívtelenség. Inkább olyan, mint egy biztosító jelenlét: tudjuk, hogy az adott helyzet nem veszélyes, és ezt nem bizonytalanítja el bennünk, hogy a kutya annak éli meg. Ott vagyunk vele, de nem vesszük át a félelmét!
A szisztematikus munka olyan lépések egymásutánja, ahol a kihívás jelen van, de még éppen tanulható marad. A fejlődés nem a félelem hiányában történik, hanem abban, hogy a félelem mellett is stabil marad a keret, és a kutya újra és újra vissza tud találni a biztonság érzéséhez.
Kapcsolodó bejegyzés: Mi a tiltás lényege?
