Félelem és erőszak nélkül lehet és kell tanítani, de kényszer nélkül, azt gondolom nem lehet. A kutya életében rengeteg kényszer van, hiszen az ember világában él. Nem tudjuk a kutyára bízni az irányítást, és sok helyzetben nem is akarjuk. Kényszer, hogy sétálni megyünk, ha ő épp nem akar. Kényszer a pórázas séta, amikor A-ból B-be haladunk, mert ő épp szaladgálni szeretne, vagy szaglászkodni. A szükségleteknek mindenféleképpen teret adunk, és cserébe megtaníthatjuk boldogulni a városi életben, emberi világban. Amikor a keretrendszer következetesen és támogatóan működik, lehetnek kompetenciakörei a kutyának is, amiben döntési joggal ruházzuk fel, mi kérünk tőle engedélyt. Adott helyzetben pedig a krízis is építheti a kapcsolatot, fejlesztheti a képességeket, ha tudatosan vezetjük bele magunkat és kísérjük a folyamatot. A kiegyensúlyozott tanítás számomra azt jelenti, hogy a duális világ mindkét pólusát feltisztítjuk és éltetjük ott, ahol helye van. Hogy rendelkezünk helyzetfelismerő képességgel, és az egyensúlyra, középre törekszünk. Mindkét pólusra szükség van, nem lehet kiragadni az egyik oldalt az operáns kondícionálás kvadránsaiból. A kérdés amúgy sem az, hogy lehet-e csak pozitívval dolgozni negatív nélkül, hiszen ez az inger berakását és kivételét jelenti a rendszerből, hanem hogy lehet-e csak megerősítéssel dolgozni, büntetés nélkül. Ez sem lehetséges, hiszen aki pozitív megerősítéssel dolgozik, az feltétlenül dolgozik negatív büntetéssel is, mert néha elrakja azt a falatot, nem mindig kapja meg a kutya, amikor szeretné.
Az erőszakmentesség számomra a poros, averzív eszközök használata ellen szól, amiket már bőven meghaladtunk, és amik alapvetően nem is a családi kutyás közegbe készültek, hanem a sport- és engedelmességi képzés világából terjedtek el. Ezeknek, és egyéb más eszközöknek a használatára úgy gondolom semmi szükség olyan helyzetekben, ahol mi magunk képesek lehetünk a megoldásra. Ha magunkhoz fogadunk egy kutyát, bele kell tennünk a munkát, a figyelmet, és erőfeszítést a helyzetek megoldásába. Látnunk kell a viselkedésében a felelősségünk.
Még egy gondolat, a félelemmentességről. Magunkat tudjuk félelemmentessé tenni? Mert ez szerintem első lépése annak, hogy a kutyánk felé is meg tudjuk tenni ugyanezt. Nem az a cél, hogy soha ne féljünk, hanem hogy képesek legyünk felismerni és megtartani a saját félelmünket anélkül, hogy az irányítaná a működésünket. A szabályok célja a biztonságérzet kell legyen, és nem a hatalmunk fitogtatása. Minden tünetnek van egy kiváltó oka. Amikor egészben tudjuk látni a magunk működését és a kutyánkét, a kettőnk dinamikáját, és kapcsolatát, akkor mindig lesznek eszközeink, és tudni fogjuk, hogy min érdemes dolgozni, amikor kicsit szétcsúszik a rendszer. Az egyensúly pedig nem azt jelenti, hogy mindig középen vagyunk sziklaszilárdan, hanem hogy egyik helyzetben egyik pólust hívjuk elő, másikban a másikat. Hogy a kibillenésekből tudjuk az utat a visszarendeződéshez. Hogy akkora tér tudunk lenni, amiben mindenkinek igaza lehet, és el tudjuk fogadni, hogy ezer másik nézőpont létezik. Én jelenleg ezzel tudok azonosulni, és hiszem, hogy olyan gazdákkal találkozom, akiknek szintén erre van szüksége. Az együttélés folyamatos dinamikus áramlás tevékenység és passzivitás között. Határok és támogatás között. Erőfeszítés és lazítás között. Férfi és női minőség között. Yin és yang tánc.
Kapcsolodó bejegyzés: Perspektívák és paradigmák
